A nagy trilemma

Megválaszolt kulcskérdések:

  • Fenntartható az utunk?
  • Mi az a nagy trilemma, mellyel szembe kell néznünk?
  • Bízhatunk-e a szakértőkben és a hatalmon lévőkben, hogy megmondják az igazat?

Gazdaságunk működési mechanizmusának és azon események megértése, amelyek oda vezettek, ahol ma tartunk, bizony ijesztő és helyenként száraz téma. Ráadásul könnyen nyomasztóvá válhat, amikor elkezdjük megérteni, milyen kihívások állnak előttünk. De őrizzük meg a reményt! Vannak lehetőségeink. Mielőtt a harmadik modulban rátérnénk a lehetőségeinkre, foglaljuk össze mindazt, amit eddig érintettünk egy tiszta, tömör képbe, amely segíthet megérteni az előttünk álló kihívásokat. 

Fenntartható az utunk?

Amint azt „Az adósságteher” című fejezetben említettük, gazdaságunkat közgazdászok irányítják. Ezzel az a gond, hogy nagyon szűk látókörrel szemlélve a világot a növekedésre és a maximális foglalkoztatásra összpontosítunk. 

Ezen közgazdászok által kitűzött növekedési és maximális foglalkoztatási célokat boncolgatva világossá válik, hogy van egy feltételezés, mely szerint a Föld nevű kis bolygónkon az erőforrások végtelenek. Ha azonban az erőforrásaink korlátozottak, hogyan tudjuk következmények nélkül fenntartani a folyamatos növekedést?

Most azzal a problémával kell szembenéznünk, hogy nem növekedhetünk a végtelenségig, függetlenül attól, hogy ez a növekedés a népesség, a fogyasztás vagy az energiafelhasználás növekedését jelenti. Ráadásul így, hogy a gazdaságot a folyamatos növekedés koncepciójára építettük, mi történik, ha ezt a növekedést nem tudjuk elérni? A munkahelyek, a lehetőségek és az adósságaink visszafizetésének képessége nem tűnik el csak úgy. Ha semmi más nem változik, akkor ez a folyamatos növekedési igény jelentős gazdasági fájdalmat, nehézséget és zűrzavart fog okozni.

Ezzel együtt egy bizonyos ponton el kell szakadnunk attól a hittől, hogy a növekedés teremti meg a jólétet, és fel kell ismernünk, hogy nem folytathatjuk a növekedést a végtelenségig. Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy még nem jutottunk el erre a felismerésre, hanem folytatjuk a növekedési hadjáratunkat. Fel kell hát tennünk magunknak azt a kérdést, hogy mit tehetünk? 

A tévhitek

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a világ a kormányok által hozott törvények miatt olyan amilyen. A valóságban azonban a világ olyan szigorú szabályok szerint működik, mint a gravitáció vagy a kevésbé ismert „előbb vetni, mint aratni” szabály. Ráadásul azt hisszük, hogy a kormány szolgálatában állunk. De ismétlem, ez nem is állhatna távolabb az igazságtól. Mi, a lakosság fizetjük a kormány fizetését az adózáson keresztül. A kormánynak tehát az embereket kellene szolgálnia. Ha elég sok ember lép hátra egy lépést, látja a világot olyannak, amilyen valójában, és reformokat követel, akkor a kormányok világszerte nyomás alá kerülnek, hogy változtassanak irányt, különben veszélybe kerül a jövőjük.

Ezt a változást úgy tudjuk elindítani, hogy megváltoztatjuk, hogyan látjuk a körülöttünk lévő világot. Perspektívát kell váltanunk, és véges lencsén keresztül szemlélnünk az előttünk álló utat. Ha felismerjük, hogy világunk véges, és hogy a fenntarthatóságon kell gondolkodnunk, sok régóta fennálló hiedelmünk hirtelen összeomlik. Ezeket nevezzük „a tévhiteknek”. Íme néhány a legismertebbek közül:

  • A pénz és az adósság továbbra is gyorsabban bővülhet, mint a gazdaság, mindenféle negatív következmény és gazdasági válság nélkül.
  • Egy nemzet többet fogyaszthat, mint amennyit megengedhet magának, miközben gazdag marad.
  • A kötvény biztonságos befektetés, a kincstárjegy pedig kockázatmentes.

Ezek a nézetek figyelmen kívül hagyják azt, hogy a költségvetési felelőtlenségnek nemcsak hogy következményei vannak, hanem a pénz, a termékek és a termelékenység formájában megjelenő tőkének valahonnan jönnie is kell. Ezt nem lehet elsősorban a pénzkínálat bővítése és az adósság növelése révén előteremteni, nem mintha e téren nem próbálkoznánk serényen.

Globális gazdaságunk minden komolyabb következmény nélkül évtizedek óta ezen tévhitek alapján működik. De ez az út nem fenntartható. Valószínűleg hallottad már a mondást: „A múltbeli teljesítmény nem jelzi előre a jövőbeli hozamokat”. Ez nem is lehetne pontosabb. Olyan fordulóponton vagyunk, ahol kezdjük látni, hogy tévhiteink számos mellékterméke a gazdaság felszínére tör és figyelmet követel. Sajnos ezek a melléktermékek aránytalanul kedvezőek azok számára, akik vagyonnal rendelkeznek, míg hátrányosan érinti a vagyonnal nem rendelkezőket.

Mi az a „nagy trilemma”, mellyel szembe kell néznünk?

Mindent egybevetve, a jövőre nézve egy nagy trilemma előtt állunk. Kormányaink három különböző útra léphetnek. Egyik sem különösebben kellemes, de minél jobban képben vagyunk egyénileg, annál jobban fel tudunk készülni arra, ami előttünk áll. Vessünk egy pillantást a lehetőségeinkre:

1. út: Adósságunk kifizetése

Felismerjük, hogy véges világban élünk és hogy lehetőségeinket meghaladóan fogyasztunk. Felelősséget vállalunk tetteinkért, és lassan megpróbáljuk visszafizetni azt a tőkét, amelyet adósság formájában a jövőből hoztunk előre.

E során szembe kell néznünk eladósodási szokásunk következményeivel. Emelni kell az adókat, és hagynunk kell, hogy a kamatok normalizálódjanak, hogy figyelembe vegyük a gazdaságban lévő valós hitelkockázatot. Ez egy rendszerszintű deflációs sokkot eredményez a gazdaságban, hasonlóan a nagy gazdasági világválsághoz, csak nagyobb léptékben. A befektetési eszközök (részvények, ingatlanok stb.) árának zuhanását és munkahelyek megszűnését tapasztaljuk, mivel a fenntarthatatlan vállalkozások kénytelenek lesznek bezárni.

Rövid távon a munkanélküliség, a bezuhanó árak és fogyasztásunk drasztikus csökkenésének szükségessége miatt igen szerényen kell élnünk. Ez fájdalmas lesz, és a lakosság boldogságszintje csökkenni fog, de hosszú távon a szegénység lassan csökkenni fog, ahogy a megélhetési költségek normalizálódnak, és a javakhoz egyre könnyebben hozzá lehet jutni. Ezenfelül a gazdaságban jelenleg érlelődő rossz befektetések nagy részét el fogjuk törölni, és kiváló precedenst teremtünk a jövő generációi számára, hogy tetteikért felelősséget vállaljanak.

2. út: Adósságunk nem fizetése

Hosszú, nehéz út elé nézünk, ha úgy döntünk, hogy visszafizetjük adósságunkat. Ugyanakkor felismerjük, hogy a további beavatkozás és az elkerülhetetlen valóság elfojtása felerősíti gazdasági törékenységünket. Ezért úgy döntünk, hogy nem teljesítjük adósságfizetési kötelezettségeinket. 

Sajnos ezzel a döntéssel az a probléma, hogy gazdaságunk globális, amely a nemzetközi kereskedelemre támaszkodik. Ha nem teljesítjük adósságfizetési kötelezettségeinket, az súlyosan befolyásolja hitelképességünket, ami hátrányosan hat a globális kapcsolatokra és a kereskedelemre. Az országok a további fizetésképtelenségtől való félelem miatt igyekeznek majd kilépni a szerződéses kötelezettségekből és a devizapozíciókból, ami a valuta összeomlásához vezet. Ez az ellátási láncok megszakadásával jár, ami gazdaságunk leállását eredményezi.

Végül az ellátási lánc megszakadását és a valuta összeomlását fogjuk elszenvedni, ami valószínűleg az „1. út”-hoz hasonló eredményhez fog vezetni, a globális kapcsolatok összeomlásának terheivel megfejelve, ami jelentősen befolyásolni fogja az előrehaladásra és a múlt elfelejtésére való képességünket. Ráadásul azok, akik miatt ebbe a zűrzavarba kerültünk, büntetlenül megússzák. Az elszámoltathatóság hiánya pedig nagyban növeli annak az esélyét, hogy aztán újra az adósság csábításának áldozatává váljunk.

3. út: Még több pénz nyomtatása

A kitaposott ösvényen maradunk, ahol a közgazdászok és a központi bankok világszerte továbbra is lenyomják a kamatokat, miközben abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a végtelen erőforrások világában élünk. Valamint továbbra is abból indulunk ki, hogy bármikor, amikor a gazdaságban problémák merülnek fel, jelentős monetáris és fiskális beavatkozással elfedhetjük a repedéseket, ami az adósságszintek növekedéséhez vezet. Ezt sokkal tovább lehet így folytatni, mint azt a legtöbben gondolják. De végső soron csak elfedjük a gazdaság felszíne alatt megbúvó rendszerszintű törékenységet.

Ha ezen az úton haladunk tovább, tetteink következményei előbb-utóbb utolérnek bennünket. A növekvő adósságteher megfékezésére tett kísérlet hevében a központi bankárok egy bizonyos ponton elveszítik az irányítást, és túl messzire mennek a monetáris beavatkozással. Ez a valuta összeomlásához vezet, amelynek következtében a megélhetési költségek elviselhetetlenné válnak, és a befektetési eszközök dollárban kifejezett ára az egekbe szökik, mivel az emberek szabadulnak a valutától.

Amint azt az előző szakaszban tárgyaltuk, ennek következményei a vagyoni egyenlőtlenség, a rejtett adóztatás, a környezetpusztítás és az innováció elfojtása. A szegénység általánossá válik, és ezt gyorsan lázadások és forradalmak követhetik. 

A kormányok gyakran a több pénz nyomtatását részesítik előnyben, mivel így a tettek negatív következményeit kitolhatják a jövőbe. Ugyanakkor éppen ezért ez a legveszélyesebb út, még akkor is, ha rövid távon ez tűnik a legéletképesebbnek.

Az adósságtörlesztés útjának kezdő lépéseit bizony nehéz megtenni. Fontos azonban megjegyezni, hogy minél tovább halogatjuk, annál súlyosabb következményekkel jár. Rövid távon dönthetünk további pénznyomtatás mellett, de egy bizonyos ponton szembe kell néznünk tetteink következményeivel. A pénznyomtatás csak az időhúzás egy álnok módja. Tehát ha újra virágzó gazdaságot akarunk, és meg akarjuk oldani a problémákat, annál jobb, minél hamarabb szembenézünk a valósággal.

Bízhatunk-e a szakértőkben és a hatalmon lévőkben, hogy megmondják az igazat?

Nagy kihívásokkal kell szembenéznünk most is, és az elkövetkező időkben is. A legégetőbb kérdések egyike, hogy honnan jussunk információhoz, és kiben bízhatunk

Olyan társadalmat építettünk, amely arra épül, hogy bízunk az úgynevezett „szakértőkben” és a tekintélyes pozícióban lévőkben. Hajlamosak vagyunk kritikus gondolkodás helyett bizalomra hagyatkozni. Mindent összevetve, soha nem volt jobb alkalom arra, hogy képezzük magunkat, majd pedig megalapozottabb döntéseket hozzunk. Ez nem jelenti a szakértők figyelmen kívül hagyását, inkább csak annak tudatosítását, hogy mindenki a maga malmára hajtja a vizet.

„Van, amikor szakemberekben érdemes bízni, és van, amikor önmagunkban.”

A legtöbben szeretnék azt hinni, hogy a kormány és a nagybankok őszinték velünk. Ha azonban azt nézzük, hogy mit tesznek, és nem azt, hogy mit mondanak, akkor egészen mást látunk. Elég megnézni a központi bankok kommentárjait, amelyek a nagy gazdasági világválsághoz vezettek, hogy lássuk, a hatalmon lévők nem voltak őszinték és átláthatóak. Ehelyett inkább a könyveikről beszéltek, és félrevezető, rózsás képet festettek a gazdaságról, miközben gyorsan kiszálltak a pénzügyi pozícióikból, hogy megvédjék a veszteségeket. Ennek két oka van:

Először is, a világ kormányai profitálnak abból, ahogyan a rendszerünk felépítése működik. És ritkán vagy soha nem engednek az irányításból. Ezért mindig arra fogják használni a hatalmukat, hogy a gazdaság olyan területeit manipulálják, mint például a pénzellátás, hogy fenntartsák és növeljék a hatalmukat. Mi tehát érdekellentétekkel nézünk szembe. Az emberek kapitalisták akarnak lenni, míg a kormányok viszont eredendően antikapitalisták1 .

Másodszor, kormányainknak drasztikusan más a céltáblája, mint nekünk, az embereknek. Mi boldogságot és jólétet akarunk. A kormányok viszont maximális foglalkoztatást és növekedést akarnak. Most már nyilvánvalónak kell lennie, hogy tévhit azt hinni, hogy továbbra is elérhetjük a teljes foglalkoztatottságot és a növekedést. 

Ezzel az a probléma, amivel szembe kell néznünk, hogy amikor a kormányok megpróbálják rendbe hozni a rendszert, mindig egy hibás, inflációs, végtelen gondolkodásmód szemszögéből próbálják rendbe hozni a rendszert. Ezért ki kell találnunk, hogy miként változtathatjuk meg a nézőpontunkat, hogy a boldogságra és az életminőségre összpontosítsunk. Így megszüntethetjük a gazdaságot tápláló foglalkoztatottságtól és növekedéstől való függőségünket. Ha nem változtatunk azon, ahogyan a világot látjuk, mindig ugyanazokat az eredményeket fogjuk elérni.

Mostanra nyilvánvalónak kell lennie, hogy ahelyett, hogy ezekben az úgynevezett szakértőkben bíznánk, szembe kell néznünk a ténnyel, hogy mindenkinek vannak érdekellentétei, beleértve a politikusokat és a központi bankárokat is. Ezért nincs jobb alkalom arra, hogy az önképzés útjára lépjünk. Törekednünk kell arra, hogy fejlesszük kritikus gondolkodásunkat, hogy csökkenthessük a Wall Streetre és az úgynevezett szakértőkre való hagyatkozásunkat.

A tanfolyamnak ez a szakasza valószínűleg nehéz volt. A szándék nem a túlterhelés, hanem inkább az, hogy formálja világképünket. Szeretnénk képbe hozni, hogy mivel állunk szemben, hogy ez alapján megalapozottabb döntéseket hozhass. Így megvédheted magad és szeretteidet, miközben a gazdaság jobb jövőjét szorgalmazod. 

Trilemma - monetáris kihívás

Az utolsó modulban az eddig tanultakat vesszük alapul, és megvizsgáljuk, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre az új szemszögből. A cél az, hogy képesek legyünk lebontani az egyes eszközosztályok előnyeit és hátrányait, hogy megalapozottabb döntéseket hozhassunk, amelyek remélhetőleg megvédhetnek bennünket a jövőben ránk leselkedő számos veszélytől.

További információkért ajánljuk:

„The Crash Course” – Chris Martenson

„Why Nations Fail” – Daron Acemoglu

„The Ultimate Macro Framework” – Raoul Pal on The What is Money Show with Robert Breedlove

„Facing the Chasm” – Seb Bunney

Források:

  • Acemoglu, Daron & James A. Robinson. Why Nations Fail: The Origins of Power, Prosperity, and Poverty. Crown Publishers, 2012.

Egy hozzászólás “A nagy trilemma” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük