Kötvény

A kötvények létfontosságúak gazdaságunkban, mivel megkönnyítik a vállalkozások számára a tőkéhez jutást. Ez teszi a kötvényt pénzügyi rendszerünk egyik alapvető építőkövévé. Emellett sokan figyelmen kívül hagyják a kötvényeket, és nem értik eléggé, mert általában kevés szó esik róluk. Ugyanakkor legtöbbünk valamikor közvetlenül vagy közvetve, befektetési vagy nyugdíjalapokon keresztül befektetett már kötvénybe. 

Általában egyből belemerülünk az egyes eszközök előnyeibe és hátrányaiba, de mivel a kötvények kevésbé ismertek, ejtsünk most szót néhány kötvényekkel kapcsolatos alapismeretről. A kötvények kölcsönök. Ha egy kormány vagy egy vállalat pénzt akar kölcsönözni, általában nem megy el egy bankba, és kér jelzáloghitelt, mint egy magánszemély, hanem kötvényt bocsát ki, mely által befektetőktől (intézményektől vagy magánszemélyektől) vesz fel hitelt. 

Kötvénybefektetőként mi vagyunk a hitelezők, akik a kormánynak vagy egy vállalatnak ajánlják fel a tőkéjüket kamatért, más néven kamatszelvényért cserébe. Ezt a kamatszelvényt a kötvény futamideje (lejárata) alatt járulékosan fizetik. Ha a kamatok csökkenni kezdenek, szerencsés kötvénytulajdonosok vagyunk. A kötvényünk most értékesebb, mivel a piaci kamatnál magasabb kamatszelvényt (kamatot) kapunk. Ilyenkor eldönthetjük, hogy a lejáratig tovább gyűjtjük a kamatszelvényt, vagy idő előtt eladjuk a kötvényt és nyereséget realizálunk. Ha azonban a kamatok emelkednek, akkor az egykor kedvező kötvényünk elkezd leértékelődni, mivel a piaci kamatnál kevesebbet hoz. E forgatókönyv esetén a nekünk fizetett kamat remélhetőleg nagyobb, mint az infláció mértéke, különben garantált vásárlóerő-veszteségre vagyunk ítélve.

A kötvények a jelenlegi alacsony kamatkörnyezet miatt lassan kiszorulnak a lakossági befektetők kegyeiből. Hacsak a kamatok nem csökkennek tovább, ami a kötvényünk értékének felértékelődését eredményezné, olyan eszközt vásárolunk, amely az infláció figyelembevételével garantáltan pénzt veszít. Ez nominális és reálhozamként ismert. Ha a kötvényünk kamatszelvénye 3% (nominális hozam), míg az infláció 5%, akkor a reálhozamunk -2%, vagyis nominális kamat mínusz infláció.

A legkiegyensúlyozottabb befektetési portfólió egykor kedvenc befektetési eszközének tekintett kötvényeket a portfólió védelmezőjeként, a pénzügyi nehézségek idején megmentőként, kiszámítható hozamot biztosító, alacsony kockázatú eszközként ismerjük. Vajon ez még mindig igaz? Derítsük ki!

A kötvény előnyei

Alacsonyabb kockázat

A kötvények a kötvénykibocsátótól függően általában alacsonyabb kockázatú eszközosztályként jelennek meg, mint a részvények, néhány fenntartással. A kötvényeket a nemteljesítési kockázatuk alapján osztályozzák. Egy rossz jövedelemmúlttal rendelkező, pénzügyileg felelőtlen vállalat magas kockázatúnak minősül. Másrészt ha a kibocsátó az amerikai kormány, amely a kötvény alapjául szolgáló valutát (pl. az USD-t) nyomtathatja, akkor ezek a kötvények „kockázatmentesnek” minősülnek. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy míg ezeket “kockázatmentes”-nek hívják – mivel a kapott dollár összeg garantált -, a valós hozamot csökkenti az az infláció, amely a kötvény befektetés ideje alatt fejtette ki hatását.

A kötvényeket azért tekintik alacsonyabb kockázatúnak, mert a kötvénytulajdonosok az elsők, akiket kifizetnek, ha a kibocsátó felszámolás alá kerül. Ha egy vállalat kötvényei számunkra nem vonzóak, akkor a részvényeit sem érdemes megvennünk. 

Jutalom

Sok nyugdíjas használja a kötvényeket jövedelemszerzésre, mivel kiszámíthatóak, miközben biztonságos cashflow termelési módnak is tekinthetők. A részvényekkel ellentétben, amelyek az értéknövekedésre támaszkodnak, a kötvények kiszámíthatóak, mivel a kötvénytulajdonosnak a kötvény futamideje alatt előre meghatározott időközönként kamatot fizetnek. Egy 10 000 dolláros, 10 éves kincstárjegy 1%-os hozamú, negyedévente fizetett kötvény 10 éven keresztül negyedévente 25 dollár rendszeres jövedelemkifizetést biztosít a kötvénytulajdonosnak. 

Emellett a kötvények fenomenális hozamot biztosíthatnak, ha rendelkezünk a megfelelő ismeretekkel ahhoz, hogy oda-vissza kereskedjünk ezekkel a kötvényekkel, a kamatok ingadozását időzítve ahelyett, hogy a kötvényt a lejáratig tartanánk. Ehhez azonban nagy tudásra van szükség, és ez általában meghaladja a legtöbb kisbefektető képességeit. 

Likviditás

A legtöbb befektetésre alkalmas kategóriájú kötvény (az alacsonyabb kockázatú kötvények) nagyon likvid, és könnyen és gyorsan lehet velük kereskedni brókereken keresztül. Nem mellesleg, ha nem akarunk közvetlenül kötvényekkel kereskedni, befektethetünk egy tőzsdén kereskedett alapba (ETF), amely befektetői nevében kötvényekbe fektet, és a részvényekhez hasonlóan kereskednek velük. Megvesszük az ETF részvény(eke)t a tőzsdén, és az alap elvégzi helyettünk a nehéz munkát (természetesen díj ellenében). 

Mivel a kötvények alkotják pénzügyi piacaink alapját, a kötvénypiacok és ezek a kötvény ETF-ek más befektetésekhez képest „likvidnek” számítanak. Ezzel kapcsolatban természetesen vannak fenntartások, általánosságban mégis likvidnek tekinthetők. 

Diverzifikáció

A kötvények lehetőséget biztosítanak a befektetőknek a kockázati kitettség diverzifikálására és a befektethető eszközök korrelációjának elkerülésére. Korreláció egy portfólióban akkor tapasztalható, ha az összes befektetésünk hasonlóan teljesít különböző piaci körülmények között. Ezt a gondolatot továbbfűzve, jó befektetői gyakorlat, ha kockázatainkat elosztjuk, és nem teszünk fel mindent egy lapra. Ha túlságosan magas a korreláció, portfóliónk egy piaci visszaesést meg fog szenvedni. A különböző eszközosztályok, például a kötvények közötti diverzifikáció hagyományosan kiváló módja a korreláció és ezáltal a kockázat csökkentésének.

Korábban gyakran előfordult, hogy a kötvények akkor virágoztak, amikor a részvénypiacok zuhantak, illetve épp fordítva. A jól ismert 60/40-es portfólió (60% részvény, 40% kötvény) ennek a gondolatnak a jegyében épül fel, ahol a részvények jó időkben jól teljesítenek, míg a kötvények cashflow-t biztosítanak. Ugyanakkor nehéz időkben általában jobban teljesítenek a kötvények, miközben a részvények küzdenek, így minimalizálva a portfólió leépülését. Az utóbbi időben azonban ez a részvények és kötvények teljesítménye közötti ingadozás kevésbé működik úgy, ahogy korábban, elsősorban a nyomott kamatok következtében. 

A kötvény hátrányai

Zűrzavar és elkötelezettség

A sikeres kötvénykereskedéshez a makrogazdaság olyan szintű tanulmányozására van szükség, amely lehetővé teszi, hogy magabiztosan megjósoljuk a kamatok irányát. Sok lakossági befektető számára, hacsak nem vagyunk hajlandóak a kötvények futamideje alatt vásárolni és tartani, a kötvények megértése kihívást jelenthet, és még nagyobb kihívás piac feletti hozamot elérni. Ráadásul a kötvények matematikája nem mindenki asztala, mivel rendkívül összetett és könnyen összezavar. A kötvény értéke csökken, amikor a kamatok emelkednek. Ez elsőre ellentmondásosnak tűnik. Mindezt szem előtt tartva a legtöbb lakossági befektető számára általában a buy-and-hold stratégia, azaz a hosszútávú tartás ajánlott.

Reálhozamok kontra nominális hozamok

Amikor kötvényt vásárolunk, és a lejáratig tartjuk, ki vagyunk téve a kamatoknak. Mint fentebb említettük, ha a kamatok emelkednek, a kötvényünk leértékelődik. Ez nem jelent problémát, ha azt tervezzük, hogy megtartjuk a kötvényünket. Problémák akkor merülnek fel, ha a kötvényünk kamatszelvénye az inflációnál alacsonyabb. Hacsak nem adjuk el a kötvényt veszteséggel, és szállunk ki a pozíciónkból, akkor most garantáltan vásárlóerő-veszteséget szenvedünk. 

Jelen környezetünk tökéletesen illusztrálja ezt. Ha veszünk egy 10 000 dolláros, 10 éves futamidejű, 1%-os kamatot fizető kötvényt, de az infláció a következő 10 évben állandó és tartósan 6%-os, amikor 10 év múlva visszakapjuk a 10 000 dollárt, az garantáltan veszít addigra a vásárlóerejéből.

A névleges hozam évi 1%. Ha levonjuk a 6%-os inflációt, az évi -5%-os reálhozamot jelent, vagyis visszafelé sült el a befektetésünk.

Kamatok

Mint korábban említettük, ha a kamatok csökkennek, a kötvényünk többet ér, mivel a piaci kamatnál magasabb prémiumot fizet; ha azonban a kamatok emelkednek, a kötvényünk értéke csökken, mivel most alulteljesít a piaci kamatnál. Ez nagyszerű lehet a kereskedők számára, mivel a kamatok volatilitása és ingadozása fantasztikus kereskedési lehetőségeket kínálhat. Ez azonban fordítva igaz azok számára, akiknek cashflow érdekében szükséges kötvényeket vásárolniuk, mint például a nyugdíjasok. 

Normális esetben, ha a kamatok a történelmi átlag körül mozognának, akkor egyszerűen megvehetnénk és tarthatnánk, tudva, hogy infláció feletti, szilárd hozamot biztosít. Azonban ebben az alacsony kamatkörnyezetben már nem tudunk infláción felüli nyereséget termelni. Szinte garantáltan veszítünk a vásárlóerőnkből. 

Ami még ennél is fontosabb, a kamatok olyannyira le vannak nyomva, hogy ha a kamatok a normálisnak tekintett szintre emelkednének, az a kötvénypiac teljes megtizedelését eredményezné, ami sok más eszközosztályra is kihatással lenne.

Kötvény

Következtetés

Ez a visszacsatolási hurok, melyben a központi banki beavatkozás adósságfogyasztást okoz, ami nagyobb beavatkozást eredményez, a kamatok folyamatos csökkenését eredményezte az elmúlt 40 évben. Ez a lassú kamatcsökkenés tette a kötvénykereskedést az egyik legjobb üzletté ebben az időszakban, viszont ahogy a kamatok a nullához közelednek, szembe kell néznünk egy problémával: 

  • negatív kamatokat fogunk látni, ahol fizetnek nekünk azért, hogy kölcsönt veszünk fel? 

vagy 

  • az adósságfogyasztásunk fel fog zárkózni, ami a kamatok emelkedését és a kötvénypiac teljes megtizedelését okozza?

Hangsúlyoznunk kell, hogy ahogy a reálhozamok a nullához közelednek és negatívba fordulnak, a kötvények tartása már nem jelent előnyt, hacsak nincs időnk, tudásunk és kedvünk kereskedni velük, de még ha van is, akkor is egyre korlátozottabbak ezek a lehetőségek. Mivel ez a helyzet, azt látjuk, hogy az intézmények, nyugdíjalapok és magánszemélyek más befektetési eszközosztályok, például az arany és a bitcoin felé fordulnak, és fokozatosan eltávolodnak a kötvényektől. Bár senki sem tudja megjósolni a jövőt, a legtöbben egyetértenek abban, hogy nehéz elképzelni egy olyan világot, ahol a kötvények továbbra is stabilan ellátják kiszámítható és biztonságos hozamot biztosító feladatukat.

További információkért ajánljuk:

Bonds: What are they and how they underpin financeDaz Bea

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük