Kiút a kapitalizmusfüggőségből

Kiút a kapitalizmusfüggőségből

A pénznyomtatás olyan, mint egy komoly drogfüggőség. Eleinte elég volt egy kis adag a kívánt hatás eléréséhez, aztán idővel egyre növelni kell a dózist, hogy kellőképp hasson. Mostanra az árak emelkedése egyértelműen drasztikusabb, mint az államkötvények reál értékű kamata. Mi lehet a járható kiút a kapitalizmusfüggőségből?

Akik a bitcoin árfolyamát bezuhantnak nevezik, mindig a csúcshoz viszonyítják, ami pár napig vagy hétig volt kimagasló. Aki végignézi, milyen árfolyammozgás volt 2009 óta, látja, hogy 4-5 éves időszakokat vizsgálva egyedülállóan jól teljesít mint értéktároló. Mert ez a dolga. Senki nem tud bitcoint nyomtatni, és megfelelő tárolás mellett senki sem tudja eltulajdonítani. Ez utóbbi az arannyal számtalanszor megesett, és hát gyakorlatilag a jegybankok folyamatosan csökkentik a megkeresett pénzünk értékét.

Egyszerűen egy jobb pénzügyi technológia, ami nem a tömegek meglopásán alapszik, mint a jegybankok által manőverezett magánintézményi szemfényvesztés.

Az államok azért pénzelik a kutatókat és az egyetemi professzorokat, hogy azt a narratívát támogassák, ami számukra kedves, és olyan publikációkat írjanak, amit senki se olvas. A hivatalos felsőoktatás egyre értéktelenebb, az ételeink dráguló ipari hulladékok, miközben spórolnunk kell az energiával.

A Bitcoin egy békés tiltakozó mozgalom, pénzügyi kifejezéssel az embertelen fiat rendszer shortolása, ugyanakkor szabadulás ennek a szoruló hurkából, valamint maga a kiút a kapitalizmusfüggőségből.

Ez egyéni szinten is működik, és Saifedean Ammous beszél a Bitcoin Standard útjára első nemzetállamként lépő El Salvador – mainstream híradásból nem hallható – sikereiről is.

Saifedean Ammous „Bitcoin Standard – A központi bankok decentralizált alternatívája” c. könyve 36 nyelven jelent meg, többek közt magyarul is. Több mint 6500 értékelést kapott az Amazonon, és átlagosan 4.7-re értékelték az 5-ös skálán.

Az eredetileg fenntarthatósági fejlődés PhD-vel rendelkező közgazdasági professzor szerző Fiat Standard c. könyvének magyar nyelvű megjelenése is folyamatban van. Évek óta nem támogatja munkájával az egyetemi oktatást, helyette közvetlenül kapcsolódik az interneten keresztül a tőle tanulni szándékozók ezreihez. Ezáltal szélesebb közönséget ér el hatékonyabban, a tanítványok kevesebbet fizetnek, míg ő többet keres. Véleménye szerint a ma a bitcoin legkomolyabb intézményi befektető cégének vezetőjeként számontartott Michael Saylor egy évtized múlva inkább az ingyenesen bárki számára elérhető online egyeteméről, a Saylor Academy-ről lesz közismert.

saylor.org

A Fiat Standard könyvről kicsit bővebben, illetve betekintési lehetőség az angol nyelvű kiadásba.

Magyar nyelven elérhető Bitcoin témájú könyvek egy csokorban.

A fiat rendszer bukása csak idő kérdése

A fiat rendszer bukása csak idő kérdése

Mivel a forint, az euró, a dollár és egyéb fiat valuták mögött 1971 óta nincs aranyfedezet, értéküket egyedül a kibocsátó jegybankba vetett hit határozza meg.

Ezért csak addig lesznek használhatók, míg egy kritikus tömeg fel nem ismeri, hogy nincs valódi értékük. Hogy ez mikor következik be, csak idő kérdése.

Mi történt 1971-ben?

Az USA 1971-ben felhagyott a Bretton Woods-i rendszerrel, és áttért a ma is használt fiat standard rendszerre. Ahelyett, hogy a dollár mögött aranyfedezet lenne, most nincs mögötte más, mint adósság. A Nixon elnök által ideiglenesnek tervezett állapotot több mint 50 éve fenntartják a jegybankok, folyamatos inflációt okozva. A Kulcsfontosságú események bejegyzésben találsz bővebb információt erről a Nixon-sokkról.

Fiat Standard könyv

A nagysikerű Bitcoin Standard c. könyv szerzőjének legfrissebb könyvében Saifedean Ammous a huszadik századi monetáris technológiát vizsgálja. Bemutatja annak előnyeit és hátrányait, valamint számos kudarcélményét. A közelmúltban megjelent könyv már 10 nyelven elérhető, és folyamatban van a magyar nyelvű kiadás előkészítése is. Szó van benne többek között a jelenleg elterjedt oktatási rendszerről, az általánosan egészségtelen étkezési szokásokról és technológiáról is. Néhány fejezet angol nyelven hozzáférhető a szerző honlapján.

Fiat Standard könyv

El Salvador jön le a fiat standardról

Nagy visszhangot váltott ki, mikor 2021-ben El Salvador első országként hivatalos fizetőeszközzé nyilvánította a bitcoint. A közel 6 millió lakosú kis, szegény ország saját pénze már rég elértéktelenedett. Azóta az amerikai dollárt használják, ami teljes kiszolgáltatottságot jelent, mivel a pénzkibocsátás előnyeit ők nem élvezik, a dollár értéktelenedése viszont hátrányosan hatott pénzügyi-gazdasági életükre. Az úttörő lépést követően az IMF felszólította őket, hogy hagyjanak fel ezzel a kísérlettel. Több amerikai politikus is hangot adott azon aggályának, hogy veszélyeztetik az amerikai illetve a globális pénzügyi-gazdasági rendszer működését.

Egy pénzügyi-gazdasági rendszer stabilitását elsősorban az alapját képező pénz minősége határozza meg. Tehát ugyan El Salvador bemutatja, hogy van 21. századi alternatíva – ami nem mellékesen már turizmusán és GDP növekedésén is markánsan lendített -, a fiat standard vesztét a fiat valuta hiányosságai okozzák. A nemzetállamok bitcoin adaptációját támogató Samson Mow El Salvador számára is jelentős segítséget nyújtott. Az utóbbi években többek között Mexikóba és Indonéziába is hívták őt országos szintű Bitcoin Standard bevezetését előkészítendő.

Ahogy a fiat standard végnapja közeleg, úgy tündököl egyre jobban a világtörténelem meghatározó mérföldkövét jelentő globális decentralizált pénzügyi rendszerének csillaga. Egyre többek számára a napnál is világosabb, hogy ez nem más, mint a Bitcoin.

Bitcoin

A Bitcoin lényege

A Bitcoin lényege

Az alábbi bejegyzés „A Bitcoin lényege” c. oktató videóm írásos változatát tartalmazza.

Ciao, Árpi vagyok. Ez itt a decentri, és ma a Bitcoin lényegéről fogok beszélni Nektek.

2009 óta van bitcoin. 2009 óta sokat bizonyított a bitcoin fizetőeszköz is és a Bitcoin hálózat is. Többek között bizonyította azt, hogy törhetetlen és hogy mindenkitől független, tehát cenzúrázhatatlan, betilthatatlan, szankcionálhatatlan.

Ennek hasznossága világszerte egyre egyértelműbbé válik, ahogy a központosított társadalmi rendszerek egyre központosítottabbá válnak, mivel csak így tudnak fennmaradni.

Ha megnézzük, mit tud az átlagember a Bitcoinról, országonként nagyon eltérő képet látunk.

Ebben nagy szerepet játszik az adott ország gazdasági helyzete, valamint az, hogy az adott nemzet által használt hivatalos fizetőeszköz az elértéktelenedés mennyire intenzív fázisában van, továbbá jelentős szerepet játszik ebben a média is, például olyanokat skandálva, hogy ez egy rendkívül spekulatív eszköz, ami mögött nincs fedezet, miközben energiapazarló és bármikor hirtelen elveszítheti az értékét.

Az imént elhangzottak nagyrészt igazak a legtöbb kriptóra, de a bitcoinra egyáltalán nem.

A Bitcoin eszméletlenül komplex. Egyik nagyon fontos vonatkozása, hogy a történelem során először egy mindenki által manipulálhatatlan globális fizetőeszközt biztosít az emberiség számára. Ez gyökeresen változtatja meg mindazt, amit ma társadalomként ismerünk, mert manipulálhatatlanságát a Bitcoin hálózat decentralizáltsága biztosítja.

A Bitcoin decentralizált hálózata a széles körben ismert bányászgépeken túl több tízezer szerverből áll, melyek a világ különböző pontjain vannak. Ezeken a szervereken egységes szoftver fut, és az emberi szabadság irányába elkötelezett szervergazdák üzemeltetik önkéntes alapon. Ha eddig nem ismertél ilyen szervergazdát, most bemutatkozom. Fő célunk nem a saját meggazdagodásunk, hanem az alapvető emberi értékeken alapuló társadalom megteremtése, illetve annak kialakulásának támogatása. Ez nem a távoli jövőben fejti ki hatását, hanem 2009 óta folyamatosan. A jóléti országok polgárai hajlamosak azt gondolni, hogy a bitcoinnak nincs még társadalmi haszna, miközben kiszolgáltatottabb emberek milliói évek óta napi szinten a bitcoin segítségével vészelik át azt a zűrzavart, amit mi, nyugatiak kollektíven most kezdünk magunk körül érzékelni.

Ahogy az előbb említettem, a Bitcoin eszméletlenül komplex.

Könyvek, előadások, oktatóanyagok, podcastok, hírportálok százai foglalkoznak vele világszerte sok szemszögből, számtalanféleképp megfogalmazva, mert nem lehet egyetlen könyvtől vagy egy újságcikk sorozattól azt várni, hogy teljességében kifejti a témát. A Bitcoinról úgy lehet alapszintű megértésre szert tenni, hogy alapos és hiteles források sokaságát tanulmányozzuk nagyjából száz órán keresztül.

Szerinted azok az újságírók foglalkoztak vele legalább száz órán keresztül, akik az orrod alá dugják egyik nap az aktuális világjárványról, másnap egy háborúról, harmadnap pedig brit kutatók legfrissebb felfedezéseiről írt fejtegetéseiket?

Egyáltalán kinek éri meg több száz órát foglalkozni ezzel a témával? Úgy tudom, eddig mindenkinek, aki megtette. Nem ismerek senkit és nem hallottam senkiről, aki legalább 100 órát foglalkozott volna a témával, és úgy beszélne róla, mint ahogy a fősodratú médiából hallunk róla, vagy ahogy a jegybankok beszélnek róla.

Lehetséges, hogy egyébként ők is értik a Bitcoin lényegét, csak az az érdekük, hogy ne értsék, vagy úgy beszéljenek róla, mintha nem értenék?!

Az egyéni érdek emberi mivoltunkból adódóan alapvetően az első helyen trónol, és hajlamosak vagyunk sok mindent ez alá rendelni. Tudatosodva, fejlődve képesek vagyunk ezen felül emelkedni, és először a szeretteinkre is tekintettel lenni, aztán ez a kör szép fokozatosan bővül, ahogy felismerjük, hogy már nem a túlélésükért küzdő, egymással versengő ösztönlények illetve elkülönült csoportok vagyunk, hanem egy egymásra utalt világközösség. Ez folyamatosan alakul. Nagyon sokan tudatosan dolgoznak magukon, és sokan segítenek másoknak magukon dolgozni. Szépen alakulunk mint emberiség. Lassacskán felnövünk, és megkérdezzük, hogy itt a 21. században miért olyan pénzt használunk, ami egyre értéktelenebb, a tömegek számára pedig egyre nagyobb szenvedést okoz, és miért olyan központosított gazdasági rendszert működtetünk még mindig, ami egyre intenzívebb fogyasztást igényel, növekvő árakat generál, és emberek millióit teszi robottá. Mert ha megkérdezzük, rájöhetünk, hogy ezt lehet másképp is.

Mert van egy az egész világot behálózó információs rendszerünk, amit senki sem tud manipulálni. Ez az internet.

És van egy az egész világot behálózó pénzügyi rendszerünk, amit senki sem tud manipulálni. Ez a Bitcoin.

És van egy az egész világot villámgyorsan bejáró pénzügyi eszközünk, amit senki sem tud manipulálni, és pont úgy működik, ahogy szükségünk van rá. Ez a bitcoin.

Laikusok rendszeresen hivatkoznak úgy a bitcoinerekre, hogy “a bitcoin hívők”, mint akik hisznek a Bitcoinban.

Mivel a bitcoin rendkívül komplex, óhatatlanul úgy ismerkedik vele mindenki, hogy bizonyos dolgokat elhisz róla, bizonyos dolgokban pedig kételkedik. Aztán ahogy tovább tanul róla, egyre kevesebbet kételkedik, mert amit addig egy kicsit elhitt, arról közben bizonyságot nyer. Közben talán kicsit elhisz valami mást, amiben azért kételkedik is, és talán előbb-utóbb ennek is utána néz, de lehet, hogy ezen a területen éppen semmi kedve vagy gusztusa utána nézni a tényeknek. Az, hogy ki mennyit hisz és mennyit tud a Bitcoinról, személyenként nagyon eltérő, és ráadásul az idő előrehaladtával is változik.

Én 2019 óta napi több órában, összességében több ezer órát foglalkoztam a Bitcoinnal könyveket olvasva, angol nyelvű beszélgetéseket, podcastokat hallgatva. Nem hiszek a Bitcoinban. Természetesen nem tudok róla mindent, hanem sok mindent elhiszek róla másoknak, de csak olyanoknak hiszek, akikről tudom, hogy nálam többet foglalkoztak vele és nálam mélyebbre hatóan tanulmányozták, legalábbis abban a bizonyos vonatkozásban, amiről elmélyülten beszélnek vagy írnak.

Mi a helyzet a bitcoinról magyar nyelven elérhető anyagokkal?

Valóságos labirintus. A bulvárlapok és a jegybankok mind egy kalap alá veszik a bitcoint a kriptókkal. Legalábbis a külső kommunikációjukban. Mindeközben sajnos a legtöbb magyar kriptó arc altcoinokat népszerűsít, mert abból anyagi hasznuk van. Ez nagyon szomorú és bosszantó. Leginkább azért, mert összezavarja az érdeklődőket, bizonytalanságot szül, ami azoknak kedvez, akik szeretnek zavarosban halászni. Ez nem tisztességes. Személyes küldetésem a magyarországi bitcoin kommunikáción markánsan változtatni. Ezért hoztam létre ezt a youtube csatornát.

A decentrin kizárólag decentralizált fizetőeszközről lesz szó, tehát csak bitcoinról. A bitcoin decentralizált és alapvető emberi, morális értékeken alapul és azokat támogatja. A kriptó nem decentralizált, és nem a morál a lényege, hanem a versengés, a jobbnak, szebbnek látszás (rendkívül fantáziadúsan egyik gyorsabb, másik titkosabb, harmadik zöldebb) mint a bitcoin. Ez nekem azért sem új, mert ez teljesen ugyanígy néz ki a Teslával, és azokkal, akik a versenytársuknak deklarálják magukat. Az ő modelljeiket a média rendre “Tesla killer”-nek titulálja. Se a Bitcoinnak, se a Teslának nincs egyetlen versenytársa sem. Az úgynevezett versenytársak egymással versengenek, sok nagy befektető a médiával karöltve adja alájuk a lovat, miközben eszméletlen erőkkel próbálják hitelteleníteni a disruptort, vagyis a Bitcoint illetve a Teslát.

A Teslát azért is hoztam itt be, mert én azon keresztül találkoztam a Bitcoinnal. Először a Tesla nyűgözött le, azt kezdtem el támogatni, miközben hallgattam az azt körülvevő mocskolódást. Aztán egy elkötelezett Tesla befektető Bitcoinnal kapcsolatos félmondata kapcsán kezdtem el a Bitcoinnal ismerkedni, és egyre inkább felismertem, hogy a pénzügyi témákban is elég nagy a zűrzavar.

Rendkívül fontos, hogy az átlag ember végre tisztán lásson az alapvető pénzügyi kérdésekben.

Ahhoz, hogy valaki megértse a Bitcoint, alapvető pénzügyi ismeretekre van szükség, hogy alapjában véve mi a pénz, milyen funkciókat tölt be a pénz, a különféle pénz fajtákról, hogy melyik fajta pénz vagy valuta milyen tulajdonságokkal rendelkezik, milyenek a mai ún. fiat valuták, és miért értéktelenednek el menthetetlenül.

A pénz képezi civilizációnk alapját. Tehát az, hogy milyen pénzt használunk, alapvetően meghatározza, hogy hogyan működünk. A manipulálható pénz manipulált társadalmat szül. Nézz körül! Szerintem látod. Ennek része pl. a tonnányi szemét, a nívótlan reklámok, a gerinctelen csúszómászók, a rendkívül nyereséges multi cégek és bizony a háborúk. Az egészséges pénz, pedig egészséges társadalmat szül. Ha megnézel néhány bitcoinert, vagy akár bitcoiner országot, jól látszik a különbség.

Jó hír, hogy egyre több oktatóanyag érhető el magyar nyelven. Most szeretnék ezekre rámutatni, mert nagyon fontosak.

Lefordítottam egy átfogó, ingyenes, közérthető pénzügyi oktatóanyagot, melyben az imént említett témák vannak kivesézve viszonylag könnyen megérthetően. A linkjét megtalálod a leírásban.

Összeszedtem egy csokorba a magyar nyelven elérhető Bitcoin témájú könyveket. Link a leírásban.

Tartottam egy előadást Bitcoin kontra CBDC „szabadok legyünk, s ne rabok” címmel. Link a leírásban.

Berendeztem egy kis otthoni stúdiót a BitcoinBázis támogatásával, és elkezdtem oktató videókat készíteni.

Támogasd Te is a magad módján a csatornát! Minden kattintás, megtekintés, megosztás támogatja a csatornát és a magyarországi decentralizált oktatást. Iratkozz fel, és garantálom, hogy sok izgalmas tartalomról kapsz értesítést!

Válassz ki valamit az imént említett oktató anyagokból, és tanulj a Bitcoinról!

Köszönöm a figyelmet. Sziasztok!

BitcoinBázis

Hatalom

Tibet térkép

A nagyhatalmak hatalma a kontrollált pénzen alapul. Amíg azt várjuk, hogy az USA vagy Kína vagy Oroszország rendet rak a világban, addig sajnos még több igazságtalanságot, manipulált híreket és háborút látunk magunk körül.

Az USA pénzén alapul a világgazdaság. Az ő pénznyomatásuk és monetáris szigorításuk meghatározza, hogy mit lép a többi jegybank. Ez pedig meghatározza az infláció mértékét, a munkanélküliség mértékét, a GDP növekedés ütemét, a fiatban gazdagok gazdagodását, mindenki más kiszolgáltatottságának fokozódását.

Oroszországban is egy szűk kör kontrollál mindent. Abból, hogy packáznak a másik nagyhatalommal, semmi jó nem származhat.

Kínát mint nagyhatalmat a Kínai Kommunista Párt kontrollálja.

Mielőtt bárki számára szimpatikussá válna, amit ők tesznek, érdemes kicsit megnézni, mint művelnek. Lassan száz éve megszállták Tibetet, és egyszerűen bekebelezték úgy, hogy ma már majd mindenki számára természetes, hogy Tibet Kína része. Tudod, Tibet mekkora területtel rendelkezett? Érdemes megnézni a térképen. Tibet megkajálása nélkül Kína nem jutna ahhoz a temérdek természeti kincshez, melyet Tibet hegyeinek lebontásával és elszállításával ér el. Arról most ne is beszéljünk, hogy mit művelnek a tibeti néppel vagy akár a kínai néppel.

A nagyhatalmak elsődleges érdeke a nagy hatalom. Ezért mindenre képesek. Számukra semmi se szent. Se a természet, se felnőtt ember, se gyerek. A természet erőforrás, a felnőtt munkagép, a gyerek téglává formálandó, megregulázandó leendő munkagép, sőt Tibetben a gyerek már munkagép. Saját szememmel láttam 12 évvel ezelőtt, ahogy tibeti családokkal építtetik lóhalálában azt az utat, melyen elhordják a kincseiket és melyen a turisták és a kínai katonák suhannak egyre kényelmesebben és hatékonyabban.

Amíg a jegybankok által kibocsátott pénzt használjuk, addig a nagyhatalmakat szolgáljuk. Legyen az fedezet nélküli fiat valuta, vagy szintén fedezet nélküli digitális jegybankpénz. A kontroll hatalom.

A dollár gyengítésének projektje az amerikai kontrollt gyengíti. De amíg ez egy másik kontrollált pénzügyi eszköz felé csatornáz energiát, addig csak a kontrollon osztozkodás rendeződik át.

Az összes kontrollált pénz beteg.

Beteg társadalmat dédelget, miközben zöld megújulásról mond mesét, és emberek milliárdjait használ dolgozó, pihenő és szórakozóan fogyasztó robotként.

Az egyetlen egészséges pénz a bitcoin.

Nagyon jó jel, hogy az USÁ-ban egyre több politikus beszél a bitcoinról. Érdemes hallgatni Kennedy szavait, aki indul a jövő évi elnökválasztáson. Sok szennyest kitereget. Persze a fősodratú médiából tájékozódva ez sem jön át, mert felváltva vagy nem írják meg, mit mondott, vagy jön a jól bevált összeesküvés elmélet címke.

Drukkolok az amerikai ébredésnek. És még inkább a magyar ébredésnek. Nálunk is a pénz a kontroll legfőbb eszköze. Amíg a fedezet nélküli Matolcsy forint és a fejlesztés alatt lévő digitális euró a magyar pénzügyek alapjának alternatívája, addig az európai elitnek táncolunk. Az egészséges magyar társadalom alapjának kulcsa vagy a bitcoin hivatalos fizetőeszközzé minősítése, vagy a forint bitcoin fedezettel való megerősítése. Így lehet valódi értékre építeni egyre szolidabb kontrollal és hatalommal, és egyre nagyobb rend lesz, erőszakos rendfenntartás nélkül. Ez akkor lesz, ha mi magyarok egyre többen ezt akarjuk.

Tanuljatok a bitcoinról!

Kapcsolódás

kapcsolódás

Júniusban abban voltam leginkább aktív, hogy kapcsolódtam más bitcoinerekhez. Kiutaztam Prágába a BTC Prague konferenciára, ahol kb. 7000 résztvevő volt jelen. Aztán indítottam egy magyar nyelvű netes csoportot, ahová első körben meghívtam olyan ismerőseimet és barátaimat, akikről tudom, hogy bitcoinerek. Majd oda csalogattam olyan magyar bitcoinereket, akiket az utóbbi időben ismertem meg, és biztatom őket, hogy hívjanak meg általuk ismert magyar bitcoinereket.

Bitcoinernek vagy bitcoin maxinak olyan figurákat szoktak nevezni, akik értik, hogy miért a bitcoin az egyetlen olyan pénz, melyre fenntartható társadalmat lehet építeni. Ennek a megértése törvényszerűen ad egy pozitív jövőképet, és lelkesít arra, hogy aktívan és együttműködően tegyünk ennek megvalósításáért egyrészt azáltal, hogy folyamatosan tanuljuk, alkalmazzuk és fejlesztjük az erre épülő technológiai eszközöket illetve alkalmazásokat, másrészt azáltal, hogy mivel bennünket ez intenzíven foglalkoztat, sokat beszélünk róla, és tanítgatjuk az arra nyitott ismerőseinket, barátainkat és családtagjainkat.

Visszakanyarodva a bitcoin konferenciához és a gyarapodó magyar bitcoiner összefogáshoz

Azt figyeltem meg, hogy van jó néhány közös pont ezekben az úgy nevezett bitcoinerekben vagy bitcoin maxikban. Például ezek az arcok egytől egyig optimisták, aktívan és kreatívan tesznek a pozitív változásért, támogatják egymást, keresik az együttműködési lehetőségeket, és persze együtt szörnyülködnek a jegybankok, a legtöbb hangadó politikus és a fősodratú média szavain és tettein, legyen szó az infláció okairól vagy várható jövőbeli csökkenéséről, háborúba való sodródásról, elmúlt vagy várható járványról, és persze a fedezet nélküli kriptovalutákról. Mert számukra a legjobb stratégia félelemben és pénzügyi tudatlanságban tartani a tömeget, és egységes retorikájukkal a bitcoint a többi kriptóval egy kalap alá véve lazán lesöpörni az asztalról.

De álljunk meg egy szóra! Mi mögött nincs fedezet? Például a fiat valuták mögött, legyen az hiperinfláló pesó vagy török líra, még nem hiperinflálódó forint, euró vagy akár dollár. Továbbá nincs fedezet a „proof of stake” kriptovaluták mögött, mint pl. a környezetbarátnak becézett ethereum, melyről még azt is mondogatják, hogy decentralizált, de közel sem az. Nonszensz: ami „proof of stake”, az nem tud decentralizált lenni.

Van két pénzügyi eszköz, melyek mögött van fedezet.

Az egyik az arany, a másik pedig az olykor digitális aranynak nevezett bitcoin. Mi mögöttük a fedezet? Az előállításukba fektetett energia.

Ha megfeszül az emberiség, akkor valamennyi aranyat tud még bányászni. Ez meglehetősen macerás és költséges folyamat, de működik.

Ha megfeszül is az emberiség, bitcoint soha nem fog többet bányászni, mint a bitcoin programkód által 2009-ben meghatározott 21 millió.

Amit az első felében írtam, szubjektív benyomásokon alapuló vélemény. Amit a második felében írtam, mind ellenőrizhető tény.

A prágai konferenciával kapcsolatos élményeimet, gondolataimat három cikkbe tömörítettem, melyek a BitcoinBázison jelentek meg: